Magyarország ízeigasztrotúra Budapesten
Fedezzünk fel együtt a magyar gasztronómiát különleges módon! Túránk során a belvárosban fogunk barangolni és megízleljük a legfontosabb magyar ételeket és italokat. Séta közben idegenvezetőnk ismertetni fogja a gasztronómiához köthető hungarikumokat, amelyeket legalább annyira izgalmasnak találnak majd, mint egy frissen sült hurkát főtt krumplival és párolt lilakáposztával. Kérjük, hogy üres gyomorral érkezzenek!
Túránk a Fővám téri vásárcsarnoktól indul, amely azzal büszkélkedhet, hogy Budapest egyik legnagyobb és legelragadóbb piaca. A piac felső szintjén megkóstolunk néhány hungarikumot bemelegítésképpen, választani lehet a lángos, a töltött káposzta és a Hortobágyi húsos palacsinta között. Ezen a szinten megvásárolhatók továbbá olyan fontosabb hungarikumok is, mint a világhírű Kalocsai és Szegedi őrölt paprika, amely a magyar konyha nélkülözhetetlen alapanyaga. A Nagycsarnokból utunk a belvároson keresztül a Belvárosi Disznótorosba vezet majd, ahol megmutatjuk Budapestnek a magyar virtust késsel és villával a kezünkben. A Disznótoros után megpihenünk egy kávéra egy közeli hangulatos kávézóban, majd végső állomásként a Bazilikát vesszük célba, melynek a legfelső szintjéről egy egészen új oldaláról ismerjük meg Budapestet.
A túra legfontosabb állomásai:
- Fővám téri vásárcsarnok
- Belvárosi Disznótoros a Károlyi utcában
- Szent István Bazilika
A túra a következőket foglalja magában:
- Az összes étel
- Egy üveg ásványvíz
- Egy kávé
- Egy pálinka
Egyéb információ:
- Találkozó: II. Rákóczi Ferenc lovasszobor (Kossuth Lajos tér), 10:30am
- Túra vége: Szent István Bazilika (Budapest, Szent István tér 1, 1051)
- Időtartam: 4-4.5 óra
- Foglalható: Hét, Ked, Szer, Csüt, Pén, Szom
- A résztvevők maximális létszáma: 8 fő
Árak:
1 fő | 2 fő | 3-6 fő | 7-8 fő | |
Felnőtt (18+) | 37.500 Ft | 26.000 Ft | 21.500 Ft | 20.000 Ft |
Ifjúsági (13-18) | 32.500 Ft | 21.500 Ft | 17.500 Ft | 16.500 Ft |
Gyerek (6-12) | 20.000 Ft | 13.500 Ft | 11.000 Ft | 10.250 Ft |
Az árak személyenként értendők.
Foglalás most!
válasszon egy túrát, és élvezze a gasztroélményeket